2009.12.15.


Magyarország 2010 nagy nyertese lesz! - Minket istenít a Merrill Lynch --
2009.12.04 13:33
A konszenzusnál magasabb 2010-es növekedésre számít a Merrill Lynch ma kiadott elemzése az EMEA (fejlődő európai országok, Közel-Kelet és Afrika) régióra vonatkozóan. Ezen kívül több befektetési sztorit is látnak még az elemzők.
Egyes Országok fejlődőből fejlett országgá avanzsálhatnak hivatalosan is, aminek következtében sok befektetési alap "szabadulhat rá" a piacaikra.
Bizonyos államok nem Akarlak belátható belül bevezethetik az eurot, ami megint csak a drasztikus KOCKÁZATOK átárazását eredményezheti.
Más Országok erősen gazdagok nyersanyagokban, így Azok esetleges áremelkedése kedvező lehet.
Csehországról, Lengyelországról és Magyarországról a Merrill Lynch azt gondolja, Hogy a világ fejlődő országai közül a legegyértelműbb kovergencia-sztorit kínálják, Hiszen néhány éven belül mindegyikük beléphet az ERM-II rendszerbe, majd pedig az eurózónába is. Ezzel pedig hirtelen nagyon sok tőke szabadulhat ránk, ami a részvényárakban nagyon komoly felértékelődést hozhat. Figyelembe véve, hogy Görögország, Ciprus vagy részvénypiaca milyen ralit produkált, Amikor beléptek az ERM-II rendszerbe, a Merrill szerint az itteni kilátások is igen fényesek:

A hatalmas hozamcsökkenési potenciált mi sem bizonyítja jobban az elemzők szerint, minthogy a csődközeliként emlegetett Görögország hosszú állampapír hozamai is 5% körül vannak, a spanyol hozam pedig 375 bázisponttal Alacsonyabb a magyarnál.
A Merrill elmondása szerint Különösen kedveli hazánkat a Régiós Országok közül, a szakértők szerint Magyarország költségvetési helyzete hatalmasat javult, Ezért mindenki számára itt az idő áttekinteni, hogy érdemes-e ide befektetni. Az elemzők úgy látják, hogy hazánk már 2011-re teljesítheti az ERM II-be való belépés előzetes elvárásait, 2013-tól pedig a régióból elsőként (Csehország, Lengyelország és Magyarország közül persze) akár bevezetheti az eurot is. Gazdasági növekedésünk a Merrill szerint jövőre 0,2%, 2011-ben-ben-ben-ben azonban már 4,5%-os-os-os lehet, részben annak köszönhetően, hogy a hazai Fogyasztók újra aktivizálják magukat.
Mit mond a Merrill egy angol gazdaságról?
A VA Merrill Lynch elemzői már több hónapja kedvező véleménnyel vannak az angol gazdaság kilátásairól. A pozitív megítélés elsősorban a magyarországi erős költségvetés helyzetével magyarázzák a londoni szakértők. Világelsők lehetünk jövőre a költségvetési egyensúly tekintetében, ami megalapozhatja a 2011-es fiskális lazítást, és így a gyors növekedést - írták októberi elemzésükben.
(forrás: Portfolio.hu)